Serdülj serényen!

Serdülj serényen!

A serdülőkor "viszontagságairól"

„Minden kornak megvan a maga szépsége” — tudjuk jól, de érdemes kicsit átgondolni, melyik életkorszakunk mitől is lesz szép. A serdülőkor az emberi lét legígéretesebb, fordulatosabb, változásokban gazdag, válságosan bonyolult, nehéz időszaka. Hogyan tehetjük ezt mégis széppé?

Serdülj serényen!

Valamennyi emlős közül az ember az, aki a leghosszabb fejlődési folyamaton megy át, míg a fajára jellemző tevékenységekhez szükséges készségeit elsajátítja. A fejlődés nem áll meg, amikor az ember eléri a fizikai érettséget, hiszen személyiségünk az életünk végéig alakul. Századok óta vitatott, vajon inkább a környezet (nevelés) vagy inkább az öröklés (természet) az emberi fejlődés fontosabb tényezője.

Ma azt gondoljuk, hogy mind az öröklés, mind a környezet fontos szerepet játszik, s ezek folyamatosan egymásra hatva vezérlik a fejlődést. Génkészletünk vezérli a sejtjeink növekedését, meghatározzák bőr- és hajszínünket, testméreteinket, nemünket, s bizonyos fokig értelmi képességeinket, jellemző érzelmi reakcióinkat. Noha a genetikusan meghatározott programot „felrúgni” nem lehet, az emberi fejlődés legtöbb területe a veleszületett jellemzők és a környezeti tapasztalatok kölcsönhatásának következménye.

Fontos életszakaszok
Több pszichológiai irányzat képviselője egyetért abban, hogy négy meghatározó fejlődési szakasz van. A csecsemőkor, a gyermekkor, a serdülőkor és a felnőttkor. A szakaszoló felfogással rokonságot mutat a kritikus periódusok
modellje. Vagyis a fejlődésben vannak olyan történések, melyeknek be kell következniük, hogy a fejlődés ne károsodjon. A gyermek személyiségének fejlődésében fontos pont például az egyéves kor körül jelentkező szeparáció,
ami az induvídum (Én) kialakulásának első lépése. A gyermek nyűgös lesz,
eltolja az anyukáját magától, „kedvenc” tárgyat keres magának, és rálel első önélményére, hogy egy külön, saját akaratú lényként élhet, már nem része az anyukájának.

Kicsit később, olyan 3 éves kor körül az Én keresés, a határok megtalálása annyira elfajul, hogy — nem túl helytálló módon — Dac-korszaknak is hívták ezt az életszakaszt. Ma már tudjuk, a gyerek nem dacol, hanem élete azon szakaszában van, amikor meg kell ismernie lehetőségeit, ki kell bontakoztatni akaratrendszerét, fel kell mérni a felnőttekkel való kommunikációs lehetőségeket.

A serdülőkor
A serdülés három próbatétel alá veti a gyereket.
• Gyermeki szerephelyzetbôl való kimozdulás, a „Ki vagyok én?” kérdés mentén.
• A megfelelô nemi szerep elsajátítása, a bensőséges párkapcsolatra való képesség.
• A felnőtt léttel járó elvárásoknak, teljesítményeknek való megfelelés.

Így biztosan állíthatjuk, ez az életszakasz egy igazán extra kritikus periódus, úgynevezett fejlődési csomópont.

A serdülőkor fő feladata a korábbi fejlődési szakaszok hozományait egységes
identitásba szervezni. Mivel a személyiségfejlődése egy folyamat, így azt is bizton állítom, hogy a serdülőkori identitásépítés sikerén áll vagy bukik az egészséges alkotóképes felnőttkor és önmegőrző harmonikus öregség. És itt már szólnom kell a szülőkről is. Hiszen a primer szocializáció kihat egész életünkre, sok tekintetben meghatározza személyiségünk fejlődését, érdeklődésünket, nemi identitásunkat, megoldási stratégiáinkat. Magabiztosabban szeli át a serdülést az a szülő, aki a gyermek eddigi személyiségfejlődését is elősegítette. Támogatta én törekvéseit, meleg, barátságos családi légkörben nevelt, őszinte mintákat mutatva. De még a legideálisabb családi háttér mellett is, a kamasz számos — a szülő részéről —, nehezen elfogadható történést produkál.

Ki kell próbálni a serdülőnek több szerepet, hogy melyikben is érzi jól magát. Így lehet, hogy a szőke, kék szemű fiú, aki a konyhásnénik kedvence volt, mert hangosan köszönt, mosolygott is az étel láttán, egyszer csak szinte minden átmenet nélkül mogorva, követelőző, neveletlen kamasszá válik. Mit tehetünk? ELFOGADJUK. Megértjük, hogy nehéz időszaka ez az életének, és békén hagyjuk, hogy találja meg a helyét. A biológiailag érett fiatal, szociális helyzetét tekintve sokáig gyermek, viszont az új énképhez, viselkedéshez illő, sőt szükségesnek ítélt „külső kellékek” (ruházat, hajviselet, divat) beszerzése pénzigényes, ami ismételt konfliktushelyzetet szül. A jól szocializált gyermek szemében a pénznek értéke van, tudja, hogy munkával lehet megkeresni, és ezt sok esetben meg is teszi. Az elkényeztetett serdülő nehéz napokat ró a szülőkre, vágyai az egekbe emelkednek, követelőzővé válik. A hideg, bizalmatlan légkörben felnevelkedő kamasz rossz társaságba keveredhet és megszerzi, amire szüksége van. Nagy számban menekülnek el otthonról a kamaszok és
évekig semmi hír róluk, ők is keresik az útjukat, mert otthon nem kaptak segítséget, mintát a környezetükben, és mint az egykori szegénylegény, szerencsét próbálnak.

A szocializáció során vétett hibák itt ebben az életszakaszban csapódnak le a leginkább, a harag, a tiltás csak agressziót, dühöt vált ki a kamaszból. Nehéz elfogadni, de tény, hogy a gyermek „tünetei” a szülők „betegségének”. Amikor
a kamasz elszökik otthonról, nem a szülő ellen kíván fellépni, hanem a saját útját akarja megtalálni, amit a számára taszító otthoni légkörben nem képes. Sokszor több odafigyelést — természetesen ez csak a látszat — kap egy fiatal lány a futtatójától, aki miatt a testét is áruba bocsátja. Mit keres ez a kamasz? Nem a szex érdekli, nem nimfomán, szeretetet, megértést, odafigyelést keres.

Korunk egy másik nagy problematikája a hatalmas elvárások. Felvételi az óvodába, iskolai szintfelmérők, társadalmi elvárások. Iszonyatos súllyal nehezednek a kamasz vállára, azt érzi, képtelen mindennek megfelelni, és goromba, elutasító jelmezt vesz fel, hogy ne érje több kritika.

A gyermek legnagyobb vágya, hogy túljusson a gyermekkoron. Azt még nem tudja, mit akar, viszont teljesen tisztán látja, hogy mit nem. Tudja, milyen ember nem szeretne lenni, és, hogy amit a felnôttek akarnak, azt ő biztosan nem. A serdülésnek ez a „kardforgató”, látszólag felnőttellenes attitűdje a Janusz-arc egyik fele, a másik oldal a bizonytalan, töprengő, változékony hangulatú, érzékeny, az életben helyét kereső, magát boldogtalannak érző, gátolt, félszeg serdülő.

Újra feltehetjük a kérdést: mit tehet a felnőtt? A válasz most sem lehet más,
minthogy ELFOGAD és megért. Kitágult pupillákkal bámulja a szeszélyes, sokszor agresszív és bántó serdülőt. A társkörnyezet sokkal nagyobb hatással van a kamaszra ebben az életszakaszban mint a szülők, így könnyen talál „barátokat”, akikkel még könnyebben talál megoldásokat, hogy ebben a lelkileg és testileg is viharos időszakban megnyugodjon, kikapcsolódjon. Tudatmódosító szerekhez nyúl, alkoholt fogyaszt és felelőtlen párkapcsolatokba bonyolódik. Sajnos azt kell mondjam, hogy ebben a helyzetben a szülő megint csak egyet tehet: a kamasz mellett áll, felvállalva, hogy a múltban valamit elrontottam és a gyermekem most szenved, nem találja önmagát, de bármi
történjék is, az én gyermekem. Nehéz élethelyzet ez a szülőnek, gyereknek
egyaránt.

Buda Béla arra hívja fel a figyelmet, hogy a mai serdülőidentitás a „hatalom és örökkévaló ifjúság” arcát hordozza. A mai serdülő nem a felnőttség felelősségére és életformájára vágyik, hanem az ifjúság prolongálására. Minél tovább fenn akarja tartani szubkultúrájának életmódját és normáit. Életstílusa, értékrendszere, ízlése, modora, öltözködése, attitűdje mindezt juttatja kifejezésre. Az ifjúkort az élet csúcspontjának tekintik. Így ismét szembekerülhetnek a szülői elvárásokkal, hiszen egy másik generáció „hagyományaival”, szabályaival kell megküzdeniük. Persze mi, felnôttek ismét nem tehetünk mást, csak, hogy ELFOGADJUK.

Az önismereti folyamat szerves része a környezet felmérése, megítélése is. A „Milyennek kellene lennem?” kérdés nyomán kereső-kritikus folyamatban választja ki a serdülő a követendő magatartást, miközben sorra lelepleződnek az ún. családi mítoszok! A hamis minták hatalmas ellenállást váltanak ki a serdülőből. A szülői szerepek kerülnek elbíráló megméretésre. A prédikáló nevelés, az elvek és a gyakorlat ellentétei, a belső hamisságok, a rejtett családi konfliktusok, az elítélő állásfoglalás, a támadás nyílt ellenállást, agressziót vált ki a kamaszból.

Nem kíméli ez a kritikai folyamat a pedagógusokat sem, akik annál nagyobb mértékben kerülnek az ellenszenv középpontjába, a gúny, sőt elítélés sorsára, minél jobban ragaszkodnak nevelői tekintélyük hagyományos sablonjaihoz.

Popper Péter a magyar pedagógia egyik rákfenéjének tartotta az elhumortalanodását és a bizalmatlan légkört. A pedagógusokat érő kritika többnyire következmény. Akkor minősítik a tanári tekintélyeket a serdülők, ha nem találnak megértésre és együttérzésre nevelőikben, ha a tanár merev és nem az élő kapcsolatokban teremti meg rangját a gyermekek között. Problematikus az is, hogy a tanulókkal kizárólag a tanítási szituációban foglalkozik, és megítélésükben ezek tapasztalatait összegzi. Minősítése oktatáscentrikus és teljesítményelvű, nem érinti a teljes személyiséget. A sablonos jellemzés nyomán visszatükrözött, egysíkú kép kevéssé lehet hasznára és önismereti segítségére a serdülőnek, akinek a legfőbb törekvése önmaga egyensúlyának, a külsô elvárásnak és a belső igények kiegyenlítésének megtalálása. Ezért fontos az árnyalt és hiteles visszajelzés, mely csak akkor lehetséges, ha a pedagógus több szemszögből is megismer a kamasz lelkét, tulajdonságainak, cselekedeteinek hátterét.

Hegedűs Imre vizsgálata szerint: a serdülők pszichoszociális konfliktusainak
középpontjában az önmegmutatás és önelfogadás kudarca, a biztonság — és szeretet nélküli, magányossági érzések dominálnak. Akkor érzi magát krízisben a fiatal, ha „nincs kinek” és „nincs kivel” megosztani gondjait; ha a szüleivel annyira nincs kapcsolata, hogy még konfliktusba sem kerülhet velük. A károsító krízishelyzetek tanulmányozása első helyen jelzi az elmagányosodási és társtalansági érzéseket. Az énfejlődés és az önismeret alakulása csak megütközések, ütköztetések, érzelmek és indulatok dinamikájában tud eredményesen végbemenni. A konfliktusok a családdal, iskolával, nevelőkkel, társakkal egyáltalán nem tekinthetők kórosnak, mivel ezek egészséges csaták az önértékelés és az énkép kimunkálásáért.

Lehet, sokan tanácsokat vártak most tőlem, hogy hogyan lesz a serdülő kezesbárány, és most ők elkeseredtek, mert azt kell mondjam, remélhetőleg sehogy. Életének egy nagyon fontos fordulópontján hiteles mintákkal, egyértelmű kommunikációval, elfogadással és szeretettel segíthetünk a legjobban. Ezt az életszakaszt nehéz „széppé” tenni, de a fejlődéshez szükséges légkör megteremtése jelentősen csillapítja az érzelmi, testi
és hormonális vihart.


Haris Éva

 

Következő rendezvényünk

Bátor Tábor