Receptverseny

Receptverseny

Főzz másképpen 2019-ben!

Receptverseny: Főzz másképpen 2019-ben!

A túlsúly és az elhízás együttesen a felnőtt lakosság több mint kétharmadát érinti napjainkban Magyarországon! Különösen figyelmet kell fordítanunk a gyermekkori elhízás egyre nagyobb mértékére is, hiszen minden negyedik-ötödik gyermek túlsúlyos vagy elhízott! Tudjuk, hogy az elhízás számos krónikus betegség előidézője is egyben, így önálló kockázati tényezője szív- érrendszeri betegségek kialakulásának, közrejátszik számos szövődményes betegség, a hipertónia, a 2. típusú diabetes, a kóros lipidanyagcsere, valamint egyes daganatos betegségek kialakulásában is. A túlsúly és az elhízás kialakulásában, megelőzésében és kezelésében a kiegyensúlyozott táplálkozás elsőrendű fontosságú.

Korunk táplálkozási szokásait kóros mennyiségű és kóros összetételű tápanyagfelvétel jellemzi. Rohanó életmódunk magába foglalja a rohamos étkezést és a hiper-kalóriákra épülő táplálkozást, amely ellen kellő mértéktartással, tudatos étrendtervezéssel, főzési alapismeretek elsajátításával vehetjük fel a küzdelmet. Ezért látjuk szükségesnek receptversenyünkkel is felhívni a figyelmet arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű ételeket fogyasszunk, azok megfelelő adagjait és elkészítési módját megismerjük! Ezért ír ki a Kor Kontroll Társaság, valamint a Magyar Elhízástudományi Társaság közös receptversenyt, és teszi közzé az önök által beküldött jó recepteket!

Receptversenyünk abban különbözik a megszokottól, hogy a testsúlyukat megőrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól! Várjuk a határon túli- erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai hagyományőrző ételek receptjeit is! Hiszen ott is vannak olyan finom ételek, melyek segítséget nyújthatnak a testsúly normalizálásához, így a már kialakult betegségek, például a diabétesz egyensúlyban tartásához is.

Pályázati kiírás

Pályázhat mindenki, aki tenni szeretne azért, hogy ne rakódjanak ránk a plusz kilók, és ismer olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők. Olyan recepteket várunk, melyek szerzői hozzájárulnak az egészséges étrend és életmód kialakításához és a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is! Keressük a legfinomabb és a legegészségesebb ételeket!

Minden pályázó minimum 1, maximum 3 recepttel vehet részt a versenyben, valamint  automatikusan és térítésmentesen hozzájárul receptjének és képeinek megjelentetéséhez!

A beküldött képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával okozott esetleges jogsértésekért a felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és egyben hozzájárul, hogy a szervezők a Facebook és a Kor Kontroll, a MET honlapon és a pályázattal kapcsolatos publikációkban képeiket térítésmentesen, szerzői jogdíj és felhasználási díj fizetése nélkül használhatják. A pályázó részvételével hozzájárulását adja ahhoz is, hogy neve nyilvánosságra kerüljön.

Az elbírálás szempontjai: az étel az egészséges táplálkozás ajánlásainak megfeleljen, mégis vegye figyelembe a hagyományos magyar konyha szokásait. Növényi eredetű zsiradékot használjon az állati helyett, minél kevesebb sót tartalmazzon, felesleges kalóriától mentes, könnyen és gyorsan elkészíthető legyen, és ne legyen költséges! A receptek hozzávalóit 4 főre kérjük megadni, a recept után kérjük, írja le a sütés-főzés során használt fűszer, összetevő / összetevők/ pozitív hatásait, és egyéb érdekességeket, amit fontosnak tart, az ön által készített ételről!

Várjuk az ételről készített fotót- lehet többet is-ennek hiányában érvénytelen a pályázat!

A zsűri tagjai

Akik elbírálják az önök receptjeit:

A zsűri elnöke: Dr. Halmy Eszter a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke

Társelnök: B. Király Györgyi kommunikációs szakember, a Kor Kontroll Társaság elnöke

A zsűri tagjai: Antal Emese, a TÉT Platform szakmai vezetője, Dr. Borbényi Erika klinikai főorvos a KKT

alelnöke, Bulla Bianka életmódtréner, Dr. Böszörményi Nagy Klára a Springmed Kiadó igazgatója,

Kubányi Jolán az MDOSZ elnöke, Dr. Lugasi Andrea a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi,

Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar dékánja, Paor Lilla a Hatoscsatorna főszerkesztője,Dr. Rurik

Imre, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság elnöke, a MET alelnöke,és Dr. Tóth Tamás, a MET

főtitkára

Díjátadó: A Magyar Elhízástudományi Társaság novemberi konferenciáján

A pályázatokat e-mailben kérjük a következő címre eljuttatni:

receptverseny@korkontrolltarsasag.hu

Beküldési határidő: 2019. november 10.

Forrás: http://korkontrolltarsasag.hu/hu/cim:Receptverseny-Fozz-maskeppen-2019-ben

2019. június 18.

Következő rendezvényünk

1970.01.01. 01:00

Bátor Tábor