Kisgyermekes szülők figyelmébe

Kisgyermekes szülők figyelmébe

Interjú dr. Vekerdy Tamással

Ezt az interjút egy évvel ezelőtt készítettük dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológussal az óvodai beszoktatásról és a Waldorf-pedagógiáról.

A téma örök és mindig aktuális! Különösen most, szeptemberben.

GONDOLATOK AZ ÓVODAI BESZOKTATÁSRÓL

Petike tortáján ezen a nyáron már három gyertya égett, hármasával rendeződtek csokorba a lufik a falon, s mindenki azt mondogatta neki, hogy már milyen nagyfiú. Az új bicikli mellé bizony hátizsákot is kapott, hiszen kell egy „batyu”, amiben magával visz otthonról valami fontosat, ha szeptemberben óvodába megy…

Az anyai szív most aztán igazán összeszorul, hiszen lezárult egy korszak, s bár kezdődik egy másik, ami minden bizonnyal sok-sok jót tartogat, s amiről a sok tapasztalt anyuka és nagyszülő is világosan megmondta, hogy túlélhető, azért fátyolos tekintettel gondol az ember ilyenkor arra a csöppnyi kézre, amelyik három évvel ezelőtt belekapaszkodott, s amit most nap mint nap egy kicsit el kell engednie…

Milyen a jó szülői attitűd ilyenkor? Mit kell elengednie magában egy szülőnek ahhoz, hogy a kiskaput átlépve ne szorongást ragasszon a csöppségére, hanem bizalmat és derűs kíváncsiságot? Mit jelent az óvodaérettség? Egyáltalán milyen a jó óvoda, s hogyan történjen az óvodai beszoktatás?
Dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológust kerestem meg, hogy beszélgessünk erről a témáról, s köszönöm neki, hogy zsúfolt nyári teendői között is a rendelkezésünkre állt.

AZ ÓVODA VAN A GYERMEKÉRT!

- Az óvodák a magyar közoktatási rendszer legjobb intézményei – mondja a doktor úr. - Óvónőink pedig a legjobb szakemberek a pedagógus társadalomban. Ennek ellenére mondom azt, hogy az óvoda egy szükséges rossz a kisgyerek életében. Igaz, egy idő után a gyermek elkezd vágyni rá, hogy kortársai között legyen a nap néhány órájában, de ehhez az igényhez mindenki más és más életkorban jut el. Ki előbb, ki később. Ezt persze nevezhetjük egyfajta óvodaérettségnek, de nem feltétlenül 3 éves korban jelenik meg. Sőt!

- A családok többségében azonban „a muszáj” mégis megszüli ezt a helyzetet, s a legtöbb gyermek 3 évesen óvodába kerül.

- Az óvoda valójában nem szükségszerű színtér, sokkal inkább egy a civilizált életünkkel együtt járó kényszer. Dr. Kardos Andor gyermekgyógyász főorvos az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel közösen végzett egy vizsgálatot az 1970-es években, melyben arra keresték a választ, hogy igaz-e, hogy az édesanya mellől jött gyerekek gyengébben teljesítenek az iskolaérettségi vizsgálatokon, mint azok, akik óvodások voltak. Azt tapasztalták, hogy az óvoda miután begyakoroltatta a vizsgálat rutin feladatait, az óvodások valóban mintha jobb eredményt produkáltak volna, ám azokat a feladatokat, amiket nem ismertek, s nem gyakoroltak, sokkal kevésbé kreatívan tudták megoldani, mint az édesanyjuk mellől, otthonról érkezett gyerekek. Utóbbiak ráadásul pihentebbek, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak is voltak.

- Ha viszont nincs más választás, s be kell íratnunk gyermekünket az óvodába, akkor melyik a jó recept? Megint a rokonok, nagymamák tanácsai jutnak eszembe: „ne hagyd, hogy olyan sokáig aludjon, gyakoroltasd vele a koránkelést!”, „ne tedd külön neki a húst a zöldségtől, az óvodában úgyis egyben kapják majd, szokjon hozzá ehhez!”…stb.  Kell-e trenírozni a gyermeket az óvoda előtt? Ez a kérdés azért merül fel az emberben, mert mindig azt látjuk, hogy az általános iskola már elvár bizonyos dolgokat az óvodától, a középiskola az általánostól, és így tovább. Egy feljebb lévő oktatási szint mintha azt akarná, hogy az alatta lévő „őt szolgálja ki”. Az óvoda ezt várhatja el a családoktól?

- Nem, nem és nem! Ez tévedés. Az, hogy a felsőbb szinten lévő intézmény elvárja az alsóbbtól, hogy hozzá igazodjon, a diktatúrák öröksége. A demokráciában az óvoda nem törődik azzal, hogy mit vár el az iskola… A gyerek a fontos! Őt kell megőrizni a neki való, életkori sajátosságait figyelembevevő körülmények között minél tovább. A gyerek dolga, hogy a korát úgy élje meg, ahogyan azt belső érzései diktálják, mert csak így lehet belőle később teljes értékű felnőtt. Az alulról induló „építkezés” mindig a gyerek életkori szükségleteit tartja irányadónak. Nem az óvoda határozza meg, hogy milyen életet éljen egy család. Nem kell külön felkészítenünk az óvodára. Amerikában például az alsó tagozatos iskolásoknak kb. fél tízig kell beérniük az iskolába. Persze már hétre is mehetnek, de az a legfontosabb, hogy a gyerekek aludják ki magukat. Az a jó, ha nem kell felébreszteni őket, ha maguktól ébrednek reggelente. (Persze ehhez időben ágyba kell kerülniük este.) Az is remek indítása a napnak, ha még arra is jut idő, hogy a családdal vagy legalább valamelyik tagjával közösen reggelizzen a kisgyerek otthon nyugodtan az indulás előtt. Én úgy gondolom, hogy ha például kistestvér van otthon, akkor ne menjen óvodába a nagyobbik sem vagy csak annyit legyen ott, amennyi az anyának egy bizonyos mértékű könnyebbséget jelent.  Előfordul ilyenkor, hogy a nagyobb testvér kitaszítottnak érzi magát, javaslom, hogy hozzuk őt haza délben. Ha pedig az anya otthon van, s a gyermek ezt igényli, akkor hadd maradjon otthon két-három napot is akár. Ha erre nincs mód, akkor kérjük a nagyszülő segítségét, hogy hozza el ő előbb, ha tudja.

LAZÁN ÉS RUGALMASAN

- Milyen a jó beszoktatás, melyek e folyamat fázisai? Mi a véleménye arról, amikor le kell tépni az anya nyakából a gyermeket? Vagy amikor azzal bocsájtják útjára az anyukát, hogy menjen csak, ha kilép, a gyermeke megnyugszik, a sírás csak neki szól…?

- A beszoktatásnak két oldala van, s különböző álláspontok léteznek. Egy jó óvodában van rá mód, hogy amikor még nem óvodás a kisgyerek, bemehet az anyukával, leülhet az udvaron, s nézheti, ahogy a többiek játszanak. Nem kell, hogy ő is részt vegyen benne, csak ismerkedjen a környezettel. Itt jegyzem meg, hogy jó, ha az anyuka laza marad, s nem görcsöl rá arra, hogy „mikor megy már oda ez a gyerek a többiekhez?”… Mert a gyerek mindig érzi anyja szorongását, s minél erősebb ez, ő annál kevésbé fog tágítani mellőle. A beszoktatás során, ha ezt igényli, akkor hozzuk őt haza előbb kezdetben, aztán egy idő múlva sokszor maguk döntenek úgy, hogy szeretnének ott enni a többiekkel vagy még tovább játszani az új pajtásokkal. Igen, olyan is előfordul, hogy csak addig sír, amíg az anyuka kilép az ajtón, aztán megnyugszik és játszik. De amikor le kell tépni az anya nyakából, arról azt gondolom, hogy rettenetes. Ennek a dolognak idő kell – gyerekenként változó, hogy mennyi – és sokkal lazábban kell történnie.

- Az óvodába kerülés egyik sarkalatos problémája, hogy nem eszik a gyerek. Milyen tapasztalatai vannak e téren?

- Az egészséges gyerekek esetében úgy vélem, hogy nem kell nagyobb hangsúlyt helyezni erre a kérdésre otthon. Ahol aggódva foglalkoznak azzal, hogy mennyit evett vagy nem evett a gyerek, ott előbb utóbb valóban evészavar áll elő. Előfordul, hogy a gyerek jó bőrben van, de a nagyszülő szerint nem eszik. Ilyenkor visszakérdezek: tényleg nem evett semmit ma még? Aztán kiderül, hogy végülis a kakaót megitta, a vajas kenyeret megette, csak az ebédnél a főzeléket utasította vissza. Ebből nem kell kérdést csinálni! Nem az a helyes, hogy az aggódó nagyi tojássárgáját tesz a krémtúróba a játszótéren kanalanként a gyereknek, mert ezzel az igyekezettel garantáltan evészavart idéz elő. Persze sokan igen egyoldalúan étkeznek. Három éves volt a fiam, amikor három napig céklát evett és kakaót ivott. Vannak ilyen időszakok. Fontosak persze a gyümölcsök és a főtt ételek, de nem mereven. Az sem helyes, ha azt mondjuk a gyereknek – s ez már az óvodában is szokás sajnos -, hogy „nem kapsz vizet ebéd előtt, mert béka nő a hasadban és nem tudsz majd enni”. Holott van, akinél így tudna csak megindulni a nyálképződés, mert mondjuk az udvaron sokat futkosott. Hadd igyon akkor, amikor akar! A másik gyakori mondat, hogy „ne tömd magad tele kenyérrel, ne azzal lakjál jól!”… Ezek nem jó tilalmak. Hagyjuk békén a gyereket! Az étkezés legyen mindig nyugodt, kedélyes. Hadd csipegessen evés előtt szőlőt, ha azt kíván, hiszen a franciák is tudják, hogy a gyümölcs igazán jó fogás az étkezés előtt. Az óvodában a legfontosabb, hogy nem szabad semmit erőltetni! Ha rossz véleménye van a gyereknek az ott tálalt ételről, s ezt ki is mondja, akkor ne büntessük meg érte! Joga van hozzá, hogy eldöntse, miből mennyit eszik. Ne piszkáljuk folyton azzal, hogy üljön szépen, egyen rendesen, ne mocorogjon! Sajnos tudok olyan esetekről is, amikor az óvó néni erőszakkal megetette a gyereket, aki aztán erőlködve kihányt mindent, amit beletömtek. Vannak olyan szigorú rend szerint működő intézmények is, ahol fél 8-ig be kell érnie minden gyereknek, s a szülőt nyomatékosan megkérik, hogy otthon ne adjon semmit reggelire neki, mert akkor az oviban nem eszik… Ez is abszurd dolog! Az otthon, családi körben elfogyasztott reggeli nagyszerű dolog lenne. Vagy legalább hadd igyon meg egy jó pohár kakaót, ami testi szempontból is fontos (vércukorszint miatt), lelki jelentősége pedig szinte felbecsülhetetlen… Persze olyan is van, hogy az óvodás gyerek „nem evéssel” büntet azért, mert otthagyta őt az anyukája az óvodában. Ebből ne csináljunk drámát, de azért igyekezzünk az együtt töltött időben folyamatosan biztosítani őt arról, hogy szeretjük, s biztonságban érezheti magát akkor is, ha mi nem vagyunk mellette, mert mindig megyünk érte… És még egy dolog: akkor teszünk otthon is jót a gyerekünkkel, ha legalább a vacsorát úgy fogyasztjuk el, hogy együtt körülüljük az asztalt, s evés közben kedélyesen elbeszélgetünk a nap történéseiről vele. Ebben is utánzónkká válik ugyanis a gyerek. A jóízű, oldott hangulatú, közös étkezések jelentősége óriási.

 

Nebehaj Tímea


 

Bio-Fungi Kft.

Következő rendezvényünk

Bátor Tábor