Íz, illat, szín

Íz, illat, szín

Ezért kerülhet szemétbe a menzai ebéd

Az iskolai, óvodai menzák jelentős része válik hulladékká, hiába biztonságosak az ételek és tartalmazzák a követelményeknek megfelelő tápanyagokat, ha nem ízlésesek, finomak, jó illatúak, a gyerekek nem fogyasztják el, és éhesek maradnak – ismertette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tapasztalatait a Kossuth Rádióban a szervezet vendéglátás és étkeztetés felügyeleti osztályának vezetője. Zoltai Anna a 180 percben kifejtette: a folyamatos vizsgálatok során talált túlfőtt, túlázott, kellemetlen illatú, nem harmonikus ízű, rágós ételek a tányéron maradnak.

A hiányosságokhoz az átrendeződött ellátási rendszer is hozzájárul – hívta fel a figyelmet a szakember, kiemelve: manapság nagy távolságokon utaztatják az alapanyagokat, félkész és összetett termékeket, majd az elkészített ételt is akár több tíz kilométeren keresztül szállítják. Példaként említette, hogy Esztergomból Budapestre is szállítanak ételt. El kell fogadni, hogy a szállítás során romlik az ebéd minősége – jegyezte meg.

Zoltai Anna hangsúlyozta: a gyerekek érdekeit szem előtt tartva szükséges lenne újragondolni a rendszert. Hazai, helyi, a környéken termelt nyersanyagokat lenne jó felhasználni a menzákon, és újra alkalmazni kellene az „előkészítés” munkafolyamatát a konyhákon, amelyek ma már csupán „összeszerelő üzemként” működnek – fogalmazott a szakember.

A NÉBIH honlapján azt írja: továbbra is folyamatosan végzik a közétkeztetésben – elsősorban óvodai és iskolai tálalókonyhákon – kiszolgált készételek érzékszervi vizsgálatát. Az eredményeket, értékeléseket rendszeresen frissítik, a lakosságot folyamatosan tájékozatják. Azokon a helyeken, ahol nem megfelelő vagy átlag alatti értékelést kaptak a készételek, a későbbiekben ismételt mintavételezést terveznek.

A vizsgálatok célja nem a készételek beltartalmi értékelése vagy az étlapok összeállításának ellenőrzése, hanem, hogy felhívják a figyelmet a közétkeztetésben kiszolgált készételek érzékszervi (külső megjelenés, állomány, illat, íz) tulajdonságaira, hiszen a gyermekek ezen tulajdonságok alapján ítélik meg az eléjük kerülő ebédet.

Fontos hangsúlyozni, hogy a NÉBIH január óta tartó vizsgálata nem a közétkeztető cégek ellen irányul, de – mint írták – közösen kell megtalálni és megszüntetni azokat az okokat, amelyek miatt a gyerekek nem fogyasztják el szívesen a menzai ebédet. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szülők örömmel fogadták a NÉBIH kezdeményezését. A honlapon megjelent első eredmények óta számos megkeresés, bejelentés érkezett az ország több pontjáról. A NÉBIH célja továbbra is az, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekkel hozzájáruljon a gyermek-közétkeztetés helyzetének javításához - áll a www.hirado.hu oldal írásában.

Kép forrása: www.nebih.gov.hu

Felhívjuk kedves Olvasóink figyelmét arra, hogy az Élelmezés 2013. áprilisi lapszámában interjút olvashatnak Zoltai Annával, aki az érzékszervi vizsgálatok tapasztalatait osztotta meg velünk.

 

 

 

Következő rendezvényünk

Bátor Tábor