A víz laborszemmel

A víz laborszemmel

A Víz Világnapja alkalmából készült...

Legyen szó ivóvízről, természetes vagy fürdővizekről, a laboratóriumokban számtalan paramétert mérnek a növényvédő szerektől a baktériumokon át egészen a mikroműanyagig. De mégis hol és mit? Kell-e tartanunk a glifozáttól és a hormonoktól? És miért nincs értelme a nulla határértéknek? Kiderül a Laboratorium.hu a Víz Világnapja alkalmából készített összeállításából ...

Ma már senki nem vitatja azt a tényt, hogy a természetes és az ivóvizeink megóvása, valamint rendszeres vizsgálata az emberiség jövője szempontjából az egyik legfontosabb prioritás, ezt a feladatot a hatóságok Magyarországon is rendkívül komolyan veszik, akkreditált méréseikkel pedig a különböző vizsgálólabortóriumok is kiveszik a részüket.

Évről évre szigorítják a vizsgálandó paraméterek listáját, így kerülhetett be például az ivóvízben ellenőrizendő vegyületek körébe az évek óta sok vitát kiváltó gyomirtó szer, a glifozát is (erről a cikkben később lesz szó).

Dr. Szigeti Tamás János, a WESSSLING Hunagary Kft. független laboratórium szakértője segített abban, hogy végignézzük, mely paramétereket vizsgálnak a vízben - a zavarosságtól és a szín vizsgálatától kezdve a lúgosságon, a halogéneken, anionokon és a különféle elemeken keresztül a nitritig, nitrátig, ammóniumig, a szulfidokig, a különböző illékony és nem illékony szerves vegyületekig vagy éppen a gyógyszermaradványokig.  

Mindenekelőtt nézzük meg, mit vizsgálnak a kutakban!

Ivóvizek esetén érzékszervi követelmény a színtelen, szagtalan, kellemes ízű, üdítő hatású folyadék. A vizek érzékszervi tulajdonságainak vizsgálata egyszerű "ránézéssel", ízleléssel, szaglással is eldönthető (a magnéziumsók keserű, a nitrátsók édes, a kloridok sós, a vas sók pedig fémes ízű vizet eredményeznek). Természetesen ahhoz, hogy a víz emberi fogyasztásra alkalmas-e (nem mérgező, nem fertőző) további mikrobiológiai és műszeres vizsgálatokra van szükség.

A baktériumok jelentős csoportja önmagukban általában nem okoz súlyos betegséget, de bizonyos mikroorganizmusok jelenléte azt jelzi, hogy más, például ürülékből származó, komoly fertőzést, betegséget okozó kórokozók is jelen lehetnek a vízben.

Ilyen például az Escherichia coli baktérium is, amely önmagában is lehet kórokozó, általában azonban a mellette megjelenő, a szennyvizekre jellemző, nehezen detektálható vírusok jelentenek nagyobb veszélyt. Ha a vízben kólibaktériumok mutathatóak ki, az azt jelzi, hogy a víz a közelmúltban fekáliával szennyeződött.

Hőmérséklet, vezetőképesség, pH, nitrogén, nitrit, nitrát, kloridok, keménység…

A vízben előforduló mikrobák szaporodását és típusait meghatározza többek között a hőmérséklet, illetve a pH értéke, amely a savasság, lúgosság mértékét jellemzi: A víz pH-értéke a talajban található vegyületek kioldódását is befolyásolja. A fajlagos elektromos vezetőképesség pedig a vízben oldott kationok és anionok (sók) mennyiségéről ad információt. A magas sótartalmú vizek vezetőképessége magas.

A nitrogén számos vegyület maghatározó eleme: az ammóniumion mezőgazdasági és ipari folyamatokból származó szerves szennyeződések jelenlétére utal. A nitritek a vér hemoglobinjának oxigénszállító képességét csökkentik, ezzel a melegvérűek szervezetében oxigénhiányt okoznak, ezért toxikusak. A nitrátok megjelenése a vízben pedig egy régebben lezajlott szerves szennyezésre utal. A magas nitráttartalom a csecsemőknél methemoglobinémiát, más néven „kékkórt” okozhat.

A keménységet adó kalcium- és magnéziumvegyületek az emberi szervezet számára fontos anyagok. Az erősen kemény víz ugyanakkor a vízvezetékekben, háztartási eszközökben a kialakuló vízkőkiválások miatt okozhat károsodást, az egészségre viszont nem káros.

A kloridok élettani jelentőségű anionok, általában nem károsak az egészségre. Magasabb koncentrációban az ivóvíz sós íze okozhat panaszt. Nagy mennyiségben a korróziós folyamatokat elősegíti, ezért fémes íz is tapasztalható.

A vízben lévő szerves anyagok könnyen hozzáférhető tápanyagforrást jelentenek a baktériumok számára. Ezáltal a mikrobiális szaporodást segítik elő az ivóvízhálózatban, ennek következményeképpen pedig íz- és szag-elváltozásokat okozhatnak. A szerves anyagok a maradék fertőtlenítőszerrel (klórral) reakcióba lépve annak koncentrációját csökkentik, és káros klórozott szerves vegyületek képződését is okozhatják. A nagy szerves anyag tartalmú víz a vas és a mangán oxidációját hátráltatja, eltávolítását is nehezíti.

A vas és a mangán megjelenése a vízben szorosan összefügg egymással, nem véletlen, hogy a következő két, egymást követő pont ennek a két elemnek a vizsgálatát írja elő. E fémionok nem károsak az egészségre, de nehezítik a víz felhasználását, sárgás elszíneződést, zavarosodást okoznak. A vízhálózatban kicsapódó vas- és mangánvegyületek az ún. másodlagos vízminőség romlásban jelentős szerepet játszó mikroorganizmusok megtelepedését teszik lehetővé.

Növényvédő szerek, köztük a sok vitát kiváltott glifozát

Az agráriumban világszerte felhasznált több száz növényvédő szert már évtizedek óta mérik az ivóvízben, és a mikrobiológiai, illetve kémiai vizsgálatokhoz hasonlóan ezekre a molekulákra is szigorú határértékeket jelölnek ki.

Számos más növényvédő szer mellett az idén januártól a glifozátot is vizsgálni kell az ivóvízben.A glifozát – különösen a genetikailag módosított növények esetében – a mai napig rendkívül elterjedt gyomirtó szer, és sajnos az emberre sem veszélytelen: többek között a központi idegrendszer genetikai elváltozásait, a koponyát formáló sejtek pusztulását, az ízületek porcainak deformálódását, illetve születési rendellenességeket okozhat.

Szigeti Tamás elmondta, hogy a vizsgálólaboratóriumok tapasztalata megnyugtató, eszerint a növényvédő szerek csak nagyon kis mennyiségben mutathatók ki. Ez nem jelent veszélyt, hiszen amennyiben ez az érték messze a határérték alatt van, semmi ok az aggodalomra.

Legionella: a fürdők "réme"

Az uszodák, fürdők, termálstrandok, hotelek medencéi esetében ugyancsak sok tennivalója van mind a létesítmények fenntartójának, mind pedig a laboratóriumi szakembernek. Másképp kell üzemeltetni a gyógy- és termálmedencéket, és másképp azokat, ahol úszunk, tehát jó eséllyel merítjük be a fejünket is. Ebben az esetben sokkal szigorúbbak a határértékek.  

A termálvíz kitűnő táptalaj a baktériumoknak, amely mikroorganizmusok előszeretettel fogyasztják a bőrünkről leoldódó szennyeződéseket is… A fent már bemutatott ammónia, nitrit és nitrát mellett folyamatosan mérni kell klórozás melléktermékeit (hypo, aktív klór esetén például a klórozott szénhidrogéneket), klór-dioxid esetén pedig a kloritot kell rendszeresen ellenőrizni, hogy ne legyen túl magas a szintje. A Na, K, Ca, Mg a vízben jól oldódó fémek (ivóvízben és fürdővizekben is ezekből van a legtöbb a fémek közül), ezek maradnak oldott állapotban a vízben, nem jelentenek veszélyt. A toxikus fémek eleve nem oldódnak jól vízben, a modern szűrési technológiák pedig elég jó hatékonysággal szűrik ki azokat. Ha nem megfelelően végzik a szűrést, akkor látszik, hogy a víz zavarossá válik.

A vizsgálatokat a jogszabályok által előírt gyakorisággal kell elvégezni, főleg a mikrobiológiai vizsgálatokat. A medencékben különös figyelmet fordítanak a telepszámok vizsgálatára 22 és 37 Celsius fokon is, a Clostridium és a Clostridium perfingens, valamint a Pseudomonas aeruginosa, az Enterococcus, a D-csoportú Streptococcus, az Escherichia coli, a Salmonella, az Enterococcus faecalis baktériumokra, illetve a Legionellára.

A Legionella természetes élőhelyeken elsősorban a meleg vizű forrásokban, tengerekben, tavakban, folyókban, tározókban fordul elő, épített vizes környezetben pedig ott jelenthet elsősorban kockázatot, ahol úgynevezett aeroszol (az áramló levegőben lévő folyadékcseppek) keletkezhet.

Ez igaz gyakorlatilag bármelyik épített vízrendszerre, ám elsősorban kockázatot a hűtőtornyokban, a nagy épületek (kórházak, szállodák, irodaházak, oktatási és szociális intézmények) hideg- és melegvízrendszereiben, légkondicionáló berendezéseknél, központi hűtőknél jelenthet.  De érdemes figyelmet fordítani a kerti locsolókra, vízcsapokra, az öntözőrendszerekre, a szökőkutakra, a légnedvesítő berendezésekre (párásítókra), a zuhanyzókra és még a szaunákra is. Gyakran fordul elő emellett a gyógyfürdőkben.

Még a mikroműanyagot is megmérik!

A környezetbe kikerült és a környezeti elemekben található, 5 mm átmérőnél kisebb méretű műanyag részecskéket mikroműanyagoknak nevezik. A Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot az eddig vizsgált hazai folyók közül: köbméterenként 50 részecskét. A független laboratóriumokat üzemeltető WESSLING Hungary Kft. nemrég lebonyolított Parányi Plasztiktalány projektje során a Tisza után vizsgálták a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyag-szennyezését is.

A vizsgálat sajnos megerősítette, hogy a mikroműanyag a magyar folyókban is jelen van,általában a legnagyobb mennyiségben a fogyasztási cikkekhez, csomagolóanyagokhoz felhasznált polietilén, polipropilén és polisztirol volt kimutatható.

Na és mi a helyzet a hormonokkal? Értelmezhető-e nulla határérték?

A gyógyszermaradványokkal kapcsolatos hiedelmek és pánik elkerülése végett a laboratóriumi szakemberek rendszerint azt szokták kiemelni, nulla határérték nem létezik! Az alsó méréshatár az analitikai technika fejlődésével ugyan folyamatosan egyre lejjebb szorítható, azonban a nullát sohasem éri el, mert nulla értéket nem lehet mérni, még akkor sem, hogyha egyre kisebb lépésekben – elméletileg – a végtelenségig közelíthetünk hozzá - vélekedett Szigeti Tamás is.

A káros anyagok legfeljebb megengedhető mennyiségét tekintélyes biztonsági szorzóval látják el, és egységre – víz esetében – literre vetítik. Ha például egy közösség határértéken lévő arzéntartalmú vizet iszik egész életen (azaz 80 éven) át, akkor közülük csak minden egymilliomodik embernél léphet fel valamilyen életveszélyes egészségkárosodás kockázata.

A kimutathatósági határon lévő – vagyis egy 5 ng/l hormontartalmú – gyógyszert tartalmazó vízből a becslések szerint több ezer köbmétert kell meginni ahhoz, hogy egy tablettányi hormon bekerüljön a szervezetbe. Ez napi három liter „hormonos” víz fogyasztása esetén évente jelent egy köbmétert, ezer évig kellene tehát élni, ahhoz, hogy egy tablettányi hormon bekerüljön a szervezetünkbe.

Forrás: https://laboratorium.hu/vizvilagnaplaboratorium

2019. március 20.

Következő rendezvényünk

Bátor Tábor