11 jó tanács

11 jó tanács

Tanévkezdés, másképp

Itt az új tanév. Van, aki most kezdi az első osztályt az általános iskolában, van, aki középiskolába lép, és természetesen nem kis számban kerülnek a „gólyák” a felsőoktatásba is. Minden évkezdet nehéz a gyermeknek és a szülőnek egyaránt, de talán még nem késő kicsit változtatni és egyszerűbben, értelmesebben nekikezdeni az iskolás éveknek.

Az iskolaérettség azt jelenti, hogy a gyermek képessé vált a tudatos alkalmazkodásra. A gondolkodás érzelmi telítettsége csökken, a vágy és cselekvés közé intellektuális folyamatok épülnek be. Képes késleltetésre, eljutott a valóságvizsgálat bizonyos fokára. Levált a szülőkről, távollétükben képes ismeretszerzésre, új kapcsolatok kialakítására.

Feltételezi az értelmi képességek átlagos szintjét:

• a tanulási helyzet megértését,
• a szabályok elfogadását,
• képes figyelmét összpontosítani,
• kialakult beállítódása az iskolára.

Az iskolára nem elég, ha valaki „éretté” válik, hanem lépést is kell tartania az elvárásokkal. Az első és legfontosabb, hogy elfogadjuk, hogy az első osztályba nem iskolás, hanem óvodás megy, aki majd az elkövetkezendő 2—3 évben érik iskolássá. Az óvodának a feladata nem az iskolai előkészületek, hanem az életkori sajátosságok fejlesztése, a szabad asszociációk és a játék mentén.
Az iskola feladata pedig, hogy lassú, folyamatos iskolai gyakorlással
kialakítsa a kulturális alapkészségeket (olvasás, írás, számolás), miközben sok játékkal, mesével, énekkel, zenével, kreativitással, az intelligencia érzelmi és cselekvéses formáit is fejleszti.

Teljesítményelvű világban élünk, amiben már az óvoda is „topmenedzserképzést” produkál. A szülő, hogy mindent megadjon gyermekének, 3—4 évesen már több nyelven taníttatja, szolfézsra, lovasiskolába, zongoratanárhoz, balettórákra járatja. Túllövünk a célon, és nem mérjük fel, hogy a gyermeknek mire is van igénye. Ő még játszana, hiszen a gyermekkor tanulási folyamatának a játék a lényege. Szeretne reggel a szülei mellé bújni az ágyba, szeretné, ha megcsikiznék és együtt nevetnének, vágyik a közös reggelikre, talán még az esti mesére is. A valódi érzelmi kapcsolatok biztonságot adnak, növelik az önértékelést, magabiztos gyermekkort eredményeznek, és egy kiegyensúlyozott, békés iskolakezdést.

Az iskolakezdő gyermeknek az önismerete még nagyon gyenge, olyannak látja magát, amilyennek a környezete visszatükrözi. Ha úgy érzi, a szülő részéről fontos, hogy jól tanuljon, igyekezni fog megfelelni. Az első hetekben talán a legfontosabb a fokozatosság.
Annyi minden megváltozik egyik napról a másikra a gyermek körül, az otthoni életnek maradni kell a megszokott kerékvágásban. A közösen eltöltött idő ne az iskoláról szóljon! Hagyjuk, hogy a gyermek akkor beszéljen az iskoláról, amikor ő akar, és ne bombázzuk egész nap kérdések hadával. Azt gondolom, nem túlzás, ha azt mondom, hogy az első osztály első heteiben már megkezdődik a teljesítményhajsza, és ez megrontja a pedagógus és a gyermek még ki sem alakult kapcsolatát, lelohasztja a gyermek természetes kíváncsiságát, és nemegyszer megrontja a család és a gyermek közösségét. Miért is történik ez? Miért is hajszoljuk a gyermekeinket? A tanár a tanmenetet követi — hiszen tőle ezt kérik számon —, a szülő pedig jó osztályzatot vár, hogy büszke lehessen a gyermekére. A gyermek mind a tanár, mind a szülő szemében csak egy eszköz, hogy megvalósítsa a tőle elvártakat. Ez elég rosszul hangzik.

Mit tehetünk?
A gyermekünkre összpontosítsunk és ne a feladatra!

1. Ne nyomasszuk a gyereket az iskolakezdéssel! Sok családban az
iskola mint egy Mumus szerepel: „na majd, ha iskolás leszel, ott megtanulod a rendet”, „az iskolában nem ehetsz majd ilyen malac módra”… A túl pozitív beállítása az iskolának sem célravezető: „az iskolában majd mindent megtanulsz a világról”, „imádnivaló hely”. Legyünk a gyermekeinkkel őszinték! Az iskolában nem ő lesz a középpontban, néha még rossz jegyet is kaphat, kudarcok is érik, de sok új barátja lesz, egyre több információ birtokába jut, lesznek kirándulások, sok móka és kacagás is. A gyermek értelmi színvonalának megfelelően fogalmazva mindig mondjuk igazat, reálisat.

2. Az iskolai fekete pont otthon ne legyen gyásznap! El kell fogadni, ha a gyerek valamilyen területen gyengébben teljesít. A megszégyenítés, a büntetés egy lavinaszerű folyamatot indít meg, mely neurotikus, zárkózott, negatív önértékelésű kamaszt, majd felnőttet generál. Ne frusztráljuk a gyermeket!

3. Legyen egy jól követhető napirend! Az iskolából hazaérve mindig
tudja a gyermek, hogy mi vár rá. Ez a stabilitás meggyorsítja az iskolába való beilleszkedést. A tanulás után — aminek színtere az iskola, még házi feladat sem kellene alsó tagozatban — jöhet a játék, a sport, esetleg a különórák. Legyen egy meghatározott uzsonna- és vacsoraidő, és egy pontos lefekvési idő. A pihenés elengedhetetlen része a megfelelő teljesítésnek, 8 órakor minden kisiskolásnak ágyban a helye. Nekünk is legyen napirendünk, aminek szerves része a gyermek!

4. Ne általános kérdésekkel bombázzuk a gyermeket! „Mi volt az iskolában?” „Milyen jegyet kaptál?” kérdések helyett a „Hogy érezted magad az iskolában?”, „Kibékültél a Pannikával?” kérdéseket tegyük fel. A figyelem, az érző közeledés biztonságot ad a gyermeknek. Megértő figyelemmel forduljunk gyermekünkhöz!

5. Sportolás megvonással sose büntessünk! Rettentő fontos a rendszeres mozgás beiktatása a gyermekek életébe. Olyan mozgásformát kell találni, amit a gyermek szívesen végez, korának és motorosfunkciói fejlettségének megfelel. A sport jó hatással van a fegyelemre és a koncentrációra is. Amikor egy rosszabb jegyért elvesszük a gyermektől a mozgás örömét, tovább frusztrálódik, felhalmozódó energiáit még nehezebben tudja kordában tartani, tehát az eredmény nemcsak, hogy elmarad, hanem még a visszájára is fordulhat. A mozgás a gyermek lételeme. A sport ne jutalom vagy büntetés legyen, hanem életforma!

6. A véget nem érő monitorbámulás vagy tv-nézés nem megengedhető. A gyermekorvosok évek óta arra hívják fel a figyelmet, hogy kétéves kor alatt ne engedjük a kicsiket a készülék elé, és később se üljenek napi 2 óránál többet a tévé előtt. A gyermek életére ugyan számos más tényező is hatással van, de a sok egy helyben ülést is hozzátéve kimondható, hogy a túl sok tévézés hozzájárul az elhízásra való hajlamhoz és más járulékos betegségekhez. A szülőknek általában fogalmuk sincs, milyen nagy felelősség nyomja a vállukat ebből a szempontból. Ha nekik sikerül lecsökkenteniük a tévézéssel töltött óráik számát, az a gyerekekre is hatással lesz. Vagyis a „csináld azt, amit mondok és ne azt, amit teszek” elv nem működik. Amennyiben a gyermek színvonalas, életkorának megfe lelô műsorokat néz, korlátozott időtartamban, úgy a tévénézés jól hasznosítható ismeretet is nyújthat, a tudományos és kulturális témájú műsorokból számos hasznos dolgot tanulhatunk. A lényeg a mértékletesség és a példamutatás.

7. A pozitív megerősítés szárnyakat ad. A dicséret visz előre és nem a szidalmazás. Fogadjuk el gyermekeink gyengeségeit — hiszen ők a mi genetikai hasonmásaink, hajlamokat örökítettünk beléjük, képességek magvait adományoztuk nekik —, és domborítsuk ki előnyeiket! Nem kell polihisztornak lennie a gyermeknek, hogy jól boldoguljon az életben. Egy egész élet sikerességében a tanulmányi eredménynél lényegesen nagyobb szerepe van a lelki stabilitásnak.

8. Rend a lelke mindennek. Ismét a szülői mintát kell, hogy elővegyem, hiszen ha a szülők rendszeretők, általában a gyermekek is azok lesznek. A kisiskolás feladata a táskába való bepakolás — érdemes ezt az első időszakban rendszeresen ellenőrizni —, a reggeli ruhaválasztás, öltözködés, időben való elkészülés és elindulás. Az íróasztalát is tartsa rendben a tulajdonosa, sőt az egész szoba rendbetétele is legyen a gyermek feladata. Építsük ezt is be a napirendbe (szombat délelőtt anya a lakás többi részén takarít, a gyermek meg a szobájában). Legyünk példamutatóak!

9. Az egészséges táplálkozás elengedhetetlen. A gyermek napirendjéről már többször esett szó, az étkezések időpontja, módja is a napirend része. Itt is mintakövető a gyermek! Tehát, ha azt látja, hogy az anyuka mosogatás közben bekap pár falatot ebéd gyanánt, ő sem lesz hajlandó asztalhoz ülve, nyugodtan, lassan étkezni. Az lenne az elvárható, hogy a gyermek a közétkeztetésben ne találkozzon olyan étellel, amit nem ismer (vagy csak nagyon kevésszer). Hogyan lehet ezt megvalósítani? Változatos, vegyes étrenddel!

A gyermek élete első 6—7 évében meg kell, hogy ismerje a lehető legtöbb ízt, a lehető legtöbb fajta ételt, gyümölcsöt, zöldséget. Amit nem adunk a gyermeknek, az nem fog neki hiányozni. Amíg a gyermek sosem evett chipset, addig nem tudja, hogy az jó vagy rossz. Amíg nem ivott cukros üdítőt, addig nem fog neki hiányozni. Érdemes tehát alapvetően egészséges ételeket adni a gyermeknek, minél szélesebb repertoárban. Amikor a gyermek otthon elpanaszolja, hogy a menzakaja milyen pocsék, az anyukák általában büszkén kinyilvánítják, hogy ők a világ legjobb szakácsai, és persze, hogy pocsék a menza. Pedig igazán csak arról van szó, hogy talán más konyhatechnikai eljárással készülnek az ételek, vagy esetleg a gyermek számára ismeretlen alapanyagokat (egészséges alapanyagok) is tartalmaz az ennivaló. Legyünk példamutatóak!

10. Tanító nénit válasszunk és ne iskolát! Az elsős pedagógusra iszonyatos nagy szerep hárul, hiszen ő lesz a tudás első hírvivője, aki vagy megszeretteti a gyermekekkel a tanulást, vagy akár évekre visszavetheti a lendületét. Fontos még, hogy legyen megfelelő atmoszféra a tanuláshoz. Az iskolai légkör megteremtésében fontos szerepe van magának az iskola épületének. Legyenek a tantermek világosak, tágasak, a gyermek méretének megfelelő bútorzattal. Az iskola személyzete, a konyhásnénik, a tálalók, a portás és a takarítók is legyenek kedvesek, meg értőek, gyerekszeretők. Egy mogorva, zsémbes embertől nem szívesen fogadjuk el az ételt, a gyerek szorongva,félelmekkel teli megy az iskolába, akár csak azért is, mert az eltört pohárért az ebédlőben megszégyenítették a társai előtt. Fogadjuk el, hogy ezek az embercsemeték most indultak el egy hatalmas úton, amihez hozzá kell szokniuk, meg kell ismerniük.

11. A pedagógus nem ellenség! Utoljára hagytam ezt a kényes témát. Én, mint gyakorló pedagógus látom, hogy bennünk is van hiba. Sokat vét a tanár is a gyermek ellen. Sokszor anyagi gondokkal küszködve, magánügyi problémáktól meggyötörve, megfáradva áll a katedrán. Persze ez a szülőt nem hatja meg, hiszen az ő gyermeke sorsáról, tanulmányairól van szó. Én azt gondolom, a nyílt és őszinte kommunikációban rejlik a megoldás. A szülőnek kutya kötelessége a szülői értekezletre vagy a fogadóórára bemenni és meghallgatni a tanárt, elmondani a gondjait, félelmeit, és megbeszélni ezeket. Fontos a gyermeknek, hogy a szülő őt is meghallgassa és az ő érzései, érzelmei mentén találjanak megoldást a problémára. Nem szabad, hogy a gyermek azt érezze, a szülő összefogott ellene a pedagógussal, de az sem járható út, ha a gyermekkel szidja a szülő a tanárt. Legyen asszertív a kommunikáció a tanárral és a gyermekkel is.

Az első iskolaév meghatározza az életünk végéig zajló tanuláshoz való viszonyunkat. Mind a szülőnek, mind a pedagógusnak hatalmas szerepe van ebben a szocializációs folyamatban, ami csak akkor lesz megfelelő, ha együtt, a gyermek érzéseit, érzelmeit, képességeit figyelembe véve, közösen vesznek részt.

 

Haris Éva egészségügyi szaktanár

Következő rendezvényünk

Bátor Tábor